Kísérleti adás

Költözködés

Nem, ez még nem az a pillanat, amikor dobozba pakolom az íróasztalomról a személyes holmijaimat, átnyújtom a következő miniszternek az ún. átadás-átvételi dokumentumok vastag dossziéit és az igény szerinti hosszúságú szóbeli tájékoztatás után búcsút veszek a Pénzügyminisztérium épületétől és munkatársaitól. Ez bármiféle számítás alapján is legkorábban május második felében következhet be, és persze nem lesz benne semmi meglepő vagy rendkívüli, hiszen tavaly ilyenkor éppen ezzel a szándékkal és az azóta szinte változatlan politikai viszonyok tudatában vállaltam az egy éves válságkezelés szakmai feladatát. Az utolsó hetek persze zavaró tétlenségben és ezért a szokottnál lassabban telnek, de ez a parlamenti váltógazdálkodás természete. Ezért persze jobb el sem képzelni, mi lett volna, ha bármiféle előrehozott választások miatt erre a tétlenségre az ország egy évvel ezelőtt, a válság legmélyebb és számunkra legveszélyesebb időszakában kényszerült volna.

A mostani költözködés egyelőre sokkal inkább virtuális jellegű, mert arra az elhatározásra jutottam, hogy miután a blogot már szinte mindenki a Világgazdaság Online oldalain követi és az eredeti freeblogos verziót egy ideje már csak magam számára vezetem, ezért végleg átköltöztetem a VG oldalaira és a freeblogon futó eredeti kísérletet lezárom és eltárolom az utókornak. Emiatt ez a bejegyzés lesz az utolsó a freeblogon, sőt, néhány korábbi már egyébként is csak az oszkopeter.blog.vg.hu címen található meg, de mától kezdve minden új bejegyzés is csak ott lesz olvasható. Ezzel egyidejűleg próbálom az új gazdablog kialakítását kicsit személyre szabni, ez járhat olykor technikai fennakadásokkal, tehát türelmet kérek azoktól, akiket az ilyen átmeneti állapotok, az eltünő majd visszakerülő képek és bejegyzések, illetve a kezelőfelület átmeneti szokatlansága vagy a magyar nyelvű cimkék ugyancsak átmeneti hiánya megzavar.

írta: Oszkó Péter, 2010. ápr. 12. 11:26 - címkék: és kategóriák: - 2 komment

Térfélcsere

A választások közeledtével mulatságos megfigyelni, ahogy az érdekképviseleti, szakértői kinyilatkoztatások már egyre nyilvánvalóbb módon a következő kormánynak szólnak, akár úgy is, hogy az üzenetekben egyértelműen nem a mostani kabinet, hanem sokkal inkább az ellenzék politikájának a hiányosságai kapnak kritikát. Amikor ugyanis közgazdászok csoportja a kormányprogram megalkotását, a költségvetés stabilitásának megőrzése érdekében a Nemzetközi Valutaalappal történő megegyezést, vagy a jegybankkal fennálló viszony pacifikálását fogalmazza meg elvárásként, azt félreérthetetlenül a következő kormánnyal szemben teszi, hiszen ezeknek az elvárásoknak a jelenlegi kabinet már jó ideje megfelel. De a munkabérre rakódó közterhek további csökkentése, kevésbé képzettek foglalkoztatása és segélyezési rendszer foglalkoztatás ösztönző hatásainak továbberősítése vagy a korrupció elleni további küzdelem iránti igény is azt jelzi, hogy a szakértői elvárások számos ponton az elmúlt egy év munkájának folytatását tartják szükségesnek.

Találhatunk persze ennél sarkítottabb megfogalmazásokat, melyek a jövőre nézve kifejezett igények iránti nyomásgyakorlás érdekében akár hajlandóak némileg a valóságtól is elszakadni. Így fordulhat elő, hogy a határozott érdekérvényesítés modorához szokott gazdasági kamarák olyan komor képet igyekeztek festeni az adórendszerről és az ország befektetőkre gyakorolt vonzerejéről, illetve annak állítólagos hiányáról, hogy azon semleges nemzetközi szakértők is megütköztek, volt, hogy kifejezetten értetlenségüket is kifejezték. Nem beszélve arról, hogy ezt a képet a legkevésbé sem igazolják vissza az elmúlt időszakban hozott befektetői döntések, illetve a jövőben még várhatóan bejelenthető további befektetések. Ezzel együtt akár még érthető is, ha gazdasági érdekképviseletek csoportja jó előre kemény elvárásokat igyekszik a következő kormánnyal szemben is megfogalmazni, és az ország gazdaságának és adórendszerének aktuális versenyképességét bizonyos mértékben még túl is dramatizálja, mikor annak jellemzésekor olyan 2008-as évi adatokra hivatkozik, melyekben az utóbbi egy évben már lényeges változás állt be. De a kemény kinyilvánítások sem nagyon érthetőek másként, miszerint a megszólaló szakértők úgy vélik, a hazai adórendszer még mindig nem kedvez eléggé a nagybefektetőknek.

Ennél tartalmában és megfogalmazásában is sokkal inkább megütközést kelt a teljes valóságnak és minden szakértői elképzelésnek hadat üzenő olyasfajta elemzés, melyet meglepő módon olykor neves portálok is leközölnek. Ebből a szempontból némileg meglepetést keltett az Index lapjain ma megjelent, már címében is inkább személyeskedő, mint minőségi írás, amely valamiféle titkos összeesküvéselmélettel igyekezett magyarázni mind az elmúlt év, mind a következő kormány várható gazdasági és adópolitikáját. Ezen sajátos elmélet szerint az adópolitikát olyan szakértők alakítanák, akik kifejezetten abban érdekeltek, hogy versenyképtelenné és bonyolulttá tegyék a hazai adórendszert, s ennek segítéségével tukmálják rá a gazdasági szereplőkre tanácsadói szolgáltatásaikat, de még ezen túl is külön célnak tekintenék a hazai kis- és középvállalkozások működésének ellehetetlenítését. A cikk tehát a korábban hivatkozott gazdasági kamarákkal szemben éppen, hogy arra a következtetésre jut, miszerint a hazai adópolitika kizárólag a nagybefektetők érdekeit szolgálná és a változások a legkevésbé sem segítenének felszámolni a hazai kis- és középvállalkozásokat agyonnyomó magas bérterheket és az emiatt kialakult káros adópraktikákat, párhuzamos, egyszerre legális és illegális formában történő bérkifizetéseket.

Az írás személyeskedő, illetve titkos összeesküvést feltételező része túl sok szót nem érdemel, a furcsa inkább az, hogy ilyen tartalmú és ekkor publicitású írás effajta elméleteknek ilyen terjedelemben ad teret. Ami azonban az adórendszer átalakításával kapcsolatos eddigi és szükséges további munkát illeti, azzal kapcsolatban érdemes néhány félreértést tisztázni.

Először is a hazai munkaerő költségre rakódó adóterhek tekintetében a korábbi régiós versenyhátrányunk nagyobb részét 2010-re már ledolgoztuk. Az 5%-os járulékcsökkentés érdekében feláldozott 300 milliárd forint, a tételes egészségügyi hozzájárulás megszüntetésére fordított 80 milliárd forint, a személyi jövedelemadó adótáblájának átalakítására 2010-ben áldozott mintegy 300 milliárd és 2011-ben felmerülő további 160 milliárd forintnyi bevételkiesés igen jelentős költségvetési átalakításokat tett ennek érdekében szükségessé. Mindezek eredményeként viszont a hazai munkaerőköltség a visegrádi országok viszonylatában már versenyképes szintre került, még ha az adóék valamivel magasabb szinten is stabilizálódott. Ehhez képest még persze kívánatos lenne a versenyképesség fokozása érdekében egy további 5%-os munkáltatói járulékcsökkentés, mely azonban az eddig már elért csökkentések töredéke, azok befejezésének tekinthető és valójában olyan időzítéssel lehet reális, amikor az a költségvetés kialakított egyensúlyi pályáját nem veszélyezteti.

Abban a kérdésben, hogy az eddigi átalakításoknak ki a kedvezményezettje, abból mely vállalkozások részesülnek először vagy nagyobb arányban előnyben, még mindig sok a félreértés. Éppen a vitatott cikken követhetők leginkább végig a típustévedések, amelyek összekeverik a munkáltatói és munkavállalói adóterheket és kimutathatóan rosszul számolják a változások hatásait. Munkáltatói oldalon ugyanis éppen a kis- és középvállalkozói szektor számára történtek nagyobb arányú adócsökkentések, hiszen az 5%-os járulékcsökkentés mellett az a tételes egészségügyi hozzájárulás szűnt meg, amit kisebb vállalkozások fizetnek nagyobb arányban, miközben a nagyobb cégek által fizetett rehabilitációs hozzájárulás emelkedett. Ezt a csomagot kifejezetten nagyvállalatok számára kedvező változásként értelmezni egyszerűen hibás helyzetértékelés. Kétségtelen, hogy a változások a nagyvállalatoknál felmerülő munkaerő költséget is csökkenteni kívánták a munkanélküliség növekedésének lassítása és újabb beruházások és foglalkoztatás hazánkba csábítása érdekében, de eközben ebből a csökkentésből nagyobb arányban részesült a kis- és középvállalkozói szektor. Szigorúbb szemléletű rendelkezések kizárólag azokra az önfoglalkoztató kisvállalkozásokra vonatkoznak, akik jövedelmezősége az átlagnál lényegesen magasabb, azonban járulékokat mégis csak a minimálbér után fizetnek, így hozva létre egy nagyjából egymilliós minimálbér után adózó réteget. Ezen rétegből a magasabb keresetű önfoglalkoztatókkal szemben egyébként a nemzetközi szabályozási gyakorlattal összhangban és a versenysemleges adózási környezet kialakítása érdekében is elkerülhetetlen a magasabb, tehát a valós jövedelemmel arányos adó- és járulékalap érvényesítése. Ezt a 2010-től hatályos szabályozás igyekszik megtenni és ezzel a hazai adórendszer legismertebb és legnagyobb arányú strukturális problémájával próbál leszámolni, amivel persze számos érintett nemtetszését is kivívja.

Munkavállalói oldalon ezzel párhuzamosan pedig éppen azok a változások történtek meg, amik az alkalmazottak teljesítménykorlátozásának, az adókikerülési praktikák, a párhuzamos bérezés felszámolását segítik. A minimálbér sávjában tudniillik nem igazán csökkenthető tovább az adóterhelés, hiszen praktikusan jelenleg sincs. A párhuzamos bérezés azonban éppen a minimálbér duplája feletti összegek tekintetében tipikus, hiszen ott ugrott meg a korábbi adótábla szerinti adóterhelés, ezzel is motivációt teremtve az adókikerülésre. Munkavállalói oldalon ezért először ebben a jövedelemsávban kellett nagyobb arányban csökkenteni az adóterhelést, hogy a magas ún. marginális adóék miatt ne legyen olyan erős a késztetés a minimálbér duplája feletti bérhányad elrejtésére.
Ez az adótábla átalakítás éppen az országos átlagbér sávjára koncentrálta a legnagyobb arányú adócsökkentést, a nagyvállalatok bérezésében ennél tipikusan magasabbak a bérsávok, az ő problémájukat tehát csak részben oldják meg a 2010-es változások. Számukra a 2011-es adóváltozások teszik véglegesen és a teljes alkalmazotti állományra nézve helyére az adótáblát és ebből fakadóan az ún. marginális adóéket, illetve a már idén lecsökkentett munkáltatói járulékterheken túl a munkavállalói adóterhelést is, s közelítik a teljes személyi jövedelemadózást az egykulcsos adórendszerhez.

A 2010-es változások tehát a foglalkoztatás adóterhelésének változtatásában kifejezetten és határozottan a kis- és középvállalati szektor preferenciáit érvényesítették akár a nagyobb cégek előtt is. Ezzel párhuzamosan persze a nagybefektetők szabályozási és adózási környezete is jelentősen javult, hiszen a munkáltatói járulékterhek csökkentésén túl kár lenne megfeledkeznünk a vállalkozásokat terhelő különadó megszüntetéséről. A valós, félig valós vagy akár a valóságtól elrugaszkodott szakértői kritikát, elemzések jól jelzik azonban, hogy külső véleményekben, önkéntes szakmai segítségben várhatóan továbbra sem lesz hiány, azaz azokban a következő kormány sem fog szűkölködni.

írta: Oszkó Péter, 2010. ápr. 7. 23:14 - címkék: és kategóriák: Pénzügyek - 2 komment

Pihen a szájharmónikás

írta: Oszkó Péter, 2010. ápr. 2. 22:45 - címkék: és kategóriák: - 1 komment

Kilátás a kupolatoronyból

írta: Oszkó Péter, 2010. ápr. 2. 15:25 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

Az Országház tetején

írta: Oszkó Péter, 2010. ápr. 2. 15:12 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

Megint esik

írta: Oszkó Péter, 2010. márc. 31. 13:50 - címkék: és kategóriák: - 2 komment

Politikai dramaturgia

A blog Világgazdaság Online-ra tükrözött változatában heves viták folynak a költségvetés állapotáról, kockázatokról és tartalékokról, vagy köznyelvi fordulattal élve csontvázakról és trükkökről. Számtalan részletkérdésre válaszoltam már ezzel kapcsolatban, de talán érdemes egy általánosabb jellegű hozzászólást visszaidézni, hogy legalább megpróbáljuk beazonosítani a folyamat valós mozgatórugóit is. Tegyünk tehát egy kísérletet a jelenkor modern politikai színjátékának dramaturgiai elemzésére.

Oszkó Péter:
2010. 03. 28., 21:53

[...] Fenntartom [...] azt az állításomat, hogy az egész hangulatkeltés a költségvetés körül nem szolgál mást, mint hogy az ellenzék, ha kormányra kerül, kitáncolhasson minden ígéretéből anélkül, hogy olyan helyzetbe kerüljön, mint az MSZP került 2006-ban. Egy éve ugyanis folyton azt ismételgette, hogy teljesen más gazdaságpolitikát folytatna és egész máshogy kezelné a válságot, így ha ő lenne kormányon, messze nem lenne szükség akkora költségvetési szigorra, hiszen ehelyett könnyedén beindítaná a gazdasági növekedést. Ehhez képest ma egyre többször halljuk, hogy idén már nem lesz semmiféle javulás az ország helyzetében és ezért a költségvetés állapota lenne a hibás. Ez persze politikailag profi megoldás, lényegesen profibb, mint esetleg egy újabb “öszödi beszédet” tartani. De azért kis logikával könnyen átlátni rajta.
Azt ugyanis nyilván kevéssé lehet a jelenlegi kabinet terhére róni, hogy mekkora a globális piac visszaesése, illetve mennyire esik vissza a lakossági fogyasztás, és ebből fakadóan hogyan alakulnak az adóbevételek. Jelzem, ha a következő kormány nehezményezi az adóbevételek szintjét és úgy gondolja, hogy nagyobb adóbevételekre lett volna szükség 2010-ben, azt nyilvánvalóan csak adóemeléssel lehetett volna biztosítani. Ilyet a jelenlegi kormány nem kívánt tenni, sokkal inkább olyan adószerkezet váltást vitt végig, amelynek eredményeként a versenyképességet és a növekedést befolyásoló adók csökkentek, még ha ehhez a versenyképességet kevésbé vagy egyálatalán nem érintő adókat növelni is kellett. Egy ilyen lépés azonban éppen, hogy elengedhetetlen a növekedés beindításához. Hogy tavaly nyáron a minisztériumi szakértők mennyire pontosan számolták előre az adómódosítások után az idei adóbevételeket, azaz mennyire pontosan látták előre gazdaság pályáját és azon belül is a lakossági fogyasztást, innentől formális kérdés, bár legyünk őszinték, akkor még másnak sem volt pontosabb képe a várható bevételekről. De ha pontosabban lett volna az akkori prognózis és precízen mértük volna a 2010-es várható adóbevételi szintet már tavaly nyáron, akkor sem emeltünk volna később adót. Nem tudom a kieső adóbevételeket illető ellenzéki kritika vajon arra akar-e utalni, hogy az ellenzék, ha tehette volna, inkább adót emelt volna. Feltételezem, hogy nem, legalább is a választási ígéretek nem erre utalnak. Így viszont kiindulhatunk abból, hogy a jelenlegi adóbevételi szintet valójában az ellenzék is adottságnak kell, hogy elfogadja, s kár érte a mostani kormány felelősségét szajkóznia.
Ugyancsak önellentmondásos költségvetési kiadásokban mutatkozó felszültségekre, mint nem várt és az elképzeléseket meghiúsító fordulatra hivatkozni, amivel kifejezetten a jelenlegi kormány csökkentené a következő kormány mozgásterét. Ha a jelenlegi kormány magasabb kiadásokat tervezett volna olyan tételekre, amelyet az ellenzék a legtöbbet kritizál, mint például a MÁV, az egészségügy vagy az önkormányzatok, azzal a következő kormány mozgástere – azonos adóbevételi szint mellett – nem hogy nem nőtt, hanem csökkent volna. A költségvetési tervezés éppen, hogy nem szórt el, nem kötött le, nem címkézett meg előre pénzeket, hanem tekintettel a válságra és a visszaeső adóbevételekre a lehető legalacsonyabb költési szintre igyekezett leszorítani minden szerv és intézmény kiadását. Ezzel nem hiszem, hogy szűkült volna a következő kormány mozgástere, sokkal inkább azzal szűkült volna, ha akár megboruló költségvetési egyensúly árán is magasabb kiadásokat engedtünk volna az egyes intézményeknek betervezni.
Nem állítom tehát, hogy nincsenek feszültségek a költségvetésben, bár fenntartom, hogy nagyságrendileg akkorák, amekkorák például tavaly is voltak, amiket akkor is tudtunk kezelni. Ráadásul az is világos, hogy a kiadások további jelentős és fenntartható lefaragása már csak több időt és stabilabb politikai támogatottságot igénylő lépésekkel, intézményrendszeri reformokkal érhető el, melyre a jelenlegi kabinetnek esélye sem volt. Így viszont az is világos, hogy a meglévő feszültségek nem magából a költségvetési tervezésből, hanem eleve determinált körülményekből fakadnak, azaz az adóbevételek szintjéből és a meglévő intézményrendszer költési igényeiből fakadnak, amelyeket a jelenlegi kormány a legpontosabban igyekszik kalkulálni és a nyilvánosság előtt is bemutatni. Illetve igyekszünk emellett megtalálni minden megoldást a feszültségek kezelésére, például úgy, hogy plusz tartalékokat hagyunk az állami nyugdíjrendszerbe visszalépésekből származó bevételből, a kamatfelár leszorításával megtakarításokat érünk el a kamatkifizetések előirányzatában, illetve befagyasztjuk a tartalékokat, ami azt jelenti, hogy nem költjük el őket, hanem meghagyjuk a következő kormány időszakára. Valójában ezzel a költségvetési politikával marad a következő kormánynak a legtöbb mozgástere.
Ha ezek után az ellenzék úgy nyilatkozik, hogy azért nem tudja a korábban tervezett gazdaságpolitikáját folytatni, mert elfogyott a költségvetési mozgástér, akkor valójában azt ismeri el, hogy már egy éve is teljesen rosszul ítélte meg az ország lehetőségeit, a világgazdasági válság hatásait és a hazai gazdaság állapotát és lehetséges pályáját. Ha pedig így van, akkor valójában már az a korábbi állítása is minden alapot nélkülözött, hogy tudna más gazdaságpolitikát csinálni. Lassan bebizonyosodik, hogy nem tud, amit a jelenlegi kormány – figyelembe véve az ország valós gazdasági lehetőségeit – már egy éve jelezni és magyarázni próbált. Abszurdnak hangzik ezért, hogy a mostani kabinet lenne a hibás az ellenzék korábbi téves helyzetértékeléséért és ígéreteiért, függetlenül attól, hogy a helyzetértékelés és a könnyebb út ígérgetése milyen mértékben tudatos tévedések eredménye volt.

írta: Oszkó Péter, 2010. márc. 29. 10:38 - címkék: és kategóriák: - 3 komment

Leszámolásra készülődve

Lázár János a mai napon, ha kissé hadarva is - ahogy egy lámpalázas diák a frissen tanult szöveget szokta felmondani - de jól érthetően ismertette, hogy az ellenzék kormányra kerülése esetén milyen ügyekben kíván azonnali hatállyal elszámoltatni. Az ügyek között szerepel több olyan, amelyben már most is nyomozati eljárások, polgári perek folynak, de mások is, amelyek nem meglepő módon konkrét személyeket, például a jegybankelnököt szemelik ki áldozatnak, valamint természetesen engem is belekevernek. Ez a bejelentés azt hiszem gondolkodásra késztethet mindenkit, aki a kampányhangzavartól félrehúzodva titkon azért annak drukkol, hogy a választások után olyan kormánya legyen az országnak, amelyik nem politikai csatározásokkal, személyes hatalmi harcokkal, hanem az ország és a gazdaság ügyeivel tölti az idejét.

De ezen túl is elszomorító, ha a korrupció elleni küzdelemből az lesz a választások után, amit a bejelentés jósol. Az nehezen vitatható, hogy a nyomozóhatóságok és az ügyészség az elmúlt hónapokban intenzíven dolgoztak és rengeteget tettek a visszaélések felszámolásáért, nem kímélve senkit, tartozzon politikailag bárhova is. Lázár János ezen bejelentéséből viszont úgy tűnik, a politika megint befolyása alá akarja vonni és saját célokra akarja használni a hatósági munkát. Ha ugyanis bármilyen ügyben még használható adata van a Fidesznek, azt már most át kellene adnia a nyomozóhatóságoknak. Ha nincs, akkor nem világos, miért kell olyan benyomást kelteni, hogy a következő kormány majd kézi vezérléssel fogja irányítani a nyomozati munkát, veszélyeztetve annak szakmaiságát és persze az ügyészség, illetve a büntetőbíráskodás függetlenségét is. A korrupció elleni hatásos fellépésnek éppen az lenne a kulcsa, hogy ne politikai kontroll alatt és ne csak politikai ellenfelekkel szemben történjen, hanem válogatás nélkül mindenkire érvényes legyen. Az elmúlt évben így történt, aggasztó azt látni, hogy ebben ilyen mértékű, politika által motivált irányváltás várható.

Ami pedig személy szerint engem illet, megint csak a bejelentést minősíti, hogy az ellenzék azt akarja vizsgálni, milyen kapcsolatom volt offhsore cégekkel a hivatali időm alatt. Sőt, ami végképp hajmeresztően hangzik, azt is vizsgálnák, hogy ezek az offshore cégek milyen szerephez juthattak a magyar állam működésében. Persze vizsgálják bátran, hiszen nyilvánvalóan nincs mit keresniük. De egy ilyen bejelentés arra azért jó, hogy alaptalan gyanúsítgatást elhintsen.

írta: Oszkó Péter, 2010. márc. 26. 16:54 - címkék: és kategóriák: Politika - 2 komment

Adás előtt

írta: Oszkó Péter, 2010. márc. 25. 7:17 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

Hatékonysági tartalékok

Ha már úgyis az abszurditásoknál tartottunk, kikívánkozik belőlem még egy történet, ráadásul szerencsére semmi köze a kampányhoz és a választási versengéshez, így nem fokozom vele tovább azt a benyomást, hogy ezen a blogon is a politika határozza meg a lehetséges témákat.

Miután alig egy éve volt csak, hogy a politikától és a közszférától távol egy nagy nemzetközi cégcsoport hazai leányvállalatát vezettem, viszonylag éles emlékeim vannak arról, hogy ott mit jelentett a szervezeti és a költséghatékonyság, illetve milyen szigorú elvárásokat kellett, hogy teljesítsen egy megtakarítási program, különösen, ha az a válság negatív hatásainak a kiegyensúlyozására szolgált. Természetesen nem akarom bagatelizálni, ami a közszférában a takarékos működés biztosítása érdekében történt, hiszen a Pénzügyminisztérium kincstárnokai segítségével kialakított folyamatos nyomás alatt láthatóan egyre több szervezet szánja rá magát a pénzügyi értelemben is hatékonyabb működésre. De azért mégis találni megörökölt hagyományokat, megkövesedett szokásokat, olykor ésszerűtlen megoldásokat, amelyektől láthatóan időbe telik megszabadulni.

Példa lehet erre jó pár napi élmény, akár a kormány belső kommunikációs infrastruktúrája kapcsán is. Ez egyrészt a közigazgatáshoz méltó módon régi szokásokat követ és lassan kezdi alkalmazni a modern kor technikai vívmányait. Magam is sokszor fogadtam értetlenül és kifogásoltam is, hogy minek küldözgetünk papír alapú leveleket akár futárok útján sokszor olyan informális üzenetekkel, amelyet manapság hagyományosan mindenki e-mail formájában továbbít. De előfordul ennek az ellenkezője is, amikor a közszféra kényszert érez valamiféle újszerű technikai megoldás bevezetésére, miközben használni nem tudja.

Remélem nem kapok majd túlzott megrovást, ha elárulom, de biztos nem okoz meglepetést, hogy létezik például egy titkosított, úgymond lehallgatásbiztos telefonhálózat arra, hogy a kormánytagok azon egymással beszélgethessenek. Persze a kormánytagok egyébként is igen gyakran találkoznak egymással személyesen, ráadásul az ezen kívül egymás közt akár telefonon is folytatott beszélgetések jelentős része semmiféle bizalmas, titkosított információt nem tartalmaz. Így aztán ezek a készülékek némán és kihasználatlanul állnak a helyükön. Ha olykor megcsörrennek, az ember hirtelen nem is tudja, mit kezdjen velük.

Márpedig az enyém az elmúlt egy évben háromszor is megcsörrent, és mindahányszor vadidegen hang szólt bele, meglepetten észlelve, hogy közvetlenül a pénzügyminiszterrel beszél. Ezek a hívások jellemzően igen rövidre sikerültek, mert a hívó fél gyorsan elnézést kért, hogy személyesen engem zavart, majd lerakta. A legutóbb, amikor megint megcsörrent a titkos készülék, nem bírtam megállni és megkérdeztem, hogy ki beszél és miért tárcsázta ezt a számot. Mint kiderült, az illető a Pénzügyminisztérium központi számát szerette volna hívni, de mivel nem tudta, megkérdezte a tudakozótól. A tudakozó pedig a miniszter közvetlen titkosított vonalát adta meg. Talán azért, hogy ezek a készülékek mégse maradjanak teljesen kihasználatlanok.

írta: Oszkó Péter, 2010. márc. 24. 10:10 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

Címek keveredése

Ahogy az elmúlt egy év válságkezelésében jócskán találhatóak az eredeti elképzeléseknek megfelelően vagy azok mellett is teljesített feladatok, találhatunk alulteljesítetteket is. Kétségtelen, hogy a MÁV működésének átalakításában csak a tartós együttműködés nélkül is végrehajtható intézkedések születtek meg, úgymint a kiugróan veszteséges szárnyvonalak bezárása vagy a tarifaelemés. A teljes vállalatcsoport működésének átalakítása, az erőforrások optimalizálása, mely több éves elkötelezettséget és finanszírozást igényelt volna, még hátramaradt. Ezen a területen talán csak konszenzusos politikai légkörben lehetett volna érdemben előrelépni. Így viszont a vállalatcsoport éves üzleti tervét úgy kell átgondolni, hogy az a korábban elképzelt reorganizációs finanszírozás helyett megint csak egy átmeneti időszakra szóló működési forrást biztosítson addig, amíg esetleg egy következő kabinet már rendelkezik a további átalakításokhoz szükséges teljes politikai hátországgal és szakmai támogatással.

A MÁV csoport üzleti terveit tehát az eredeti elképzelésekhez képest ezzel a különbséggel kellett, hogy a cég vezetése előkészítse és a szakminisztériumokkal letárgyalja. Erről folyt is a múlt héten szóbeli egyeztetés, ahol ígéret hangzott el a vezetés részéről, hogy a formálódó üzleti terveket hamarosan megküldik. De valahol valaki valószínűleg véletlenül összekeverhette a címeket, mert az üzleti tervek a Pénzügyminisztériumba csak nem akartak megérkezni, miközben azok részletes leírása már több alkalommal is újságok hasábjain volt olvasható. Márpedig nem közömbös, hogy a tervek még épp csak előkészítési vagy már elfogadási fázisban tartanak, amikor váratlanul nyilvánosságra kerülnek. Tapasztaltunk ilyesmit korábban már a BKV kapcsán is, aki eredetileg egy 30 milliárdos támogatási igénnyel jelentkezett a kormánynál, amit végül alapos egyeztetések és számítások után 17 milliárdra sikerült pontosítani, nem is említve, hogy a forráshiány milyen körülmények közt folyó gazdálkodásban alakult ki. Ehhez képest értékelje mindenki saját megítélése szerint, mi lehet az oka, hogy a MÁV üzleti tervei ilyen lassan jutnak el a Pénzügyminisztériumba, valamint hogy egy napilap a rejtélyes módon birtokába jutott előzetes terveket eddig inkább az ellenzéki politikában használt szófordulatokkal mutatja be. Ráadásul eközben konkrét ellenzéki megnyilvánulások már arra utalnak, hogy a választások után a MÁV milyen óriási többletjuttatásban kell, hogy részesüljön, ahelyett, hogy azt követelnék, a cégcsoport sem a jelenlegi, sem az új kormány alatt ne jusson transzparens tervezési, végrehajtási és ellenőrzési folyamatok nélkül további jelentős költségvetési pénzekhez.

Naivitás lett volna persze azt gondolni, hogy a kampányidőszak az efféle politikai abszurditások nélkül múlhat el. Így nincs más választásom, mint hogy az eseményeket valamiféle beletörődő félmosollyal kövessem, a kampánymegnyilvánulásoktól távol maradjak, de azért a személyes szakmai reputációm védelmében legalább az internet egy félreeső zugában csendes megjegyzéseket tegyek az olyan fordulatokra, amelyek már végképp nehezen lennének szó nélkül hagyhatók.

írta: Oszkó Péter, 2010. márc. 23. 18:14 - címkék: és kategóriák: Pénzügyek, Politika - még nincsenek kommentek

Vissza a pályára

írta: Oszkó Péter, 2010. márc. 22. 19:59 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

Számháború

Úgy tűnik, a kampány utolsó heteiben olyan megnyilatkozásokra számíthatok, amivel kapcsolatban nem fogom tudni tartani az önuralmamat, így néhány hétre akár önkéntelenül is hiperaktív bloggerré válhatok. Ezzel együtt nyilván nehéz szó nélkül hagyni a jelenlegi ellenzék által felállított ún. "gazdasági tényfeltáró bizottság" első hivatalos megnyilvánulását, és az arra jól láthatóan tervezett módon ráépülő ellenzéki kommunikációs stratégiát

Persze kár lenne bármin is meglepődnünk azóta, amióta az ellenzék által felkért ún. 29 közgazdász 2-4 százalékos gazdasági visszaesést jósolt 2010-re és erre alapozta a gazdaság állapotával és a költségvetéssel kapcsolatos aggályait. Már ekkor érezhettük, hogy az ellenzék - talán puszta politikai érdekből - várhatóan olyan könnyedén fog bánni a számokkal, gazdasági adatokkal, ami saját politikatörténetünk legrosszabb időszakát idézheti fel. Eközben abszurd módon éppen ezen megnyilatkozásokat próbálja majd arra használni, hogy a válságkezelés során visszaszerzett pénzügyi hitelességünket kikezdje.

Hasonló megnyilvánulást hallhattunk a múlt héten, amikor is a gazdasági tényfeltáró bizottság úgy "számolta", miszerint az államháztartás április végére el fogja érni az éves hiánya 100 százalékát. S erre már is ráépülhettek további politikai megnyilatkozások, hallhattuk, hogy a választások után várhatóan felálló kormány az első hónapokra már csak további "tényfeltárást" és a kiürült kassza nyomása alatt csupán rendkívüli intézkedéseket tervez.

Ha ez az érvelés arra keres kiutat, hogy amennyiben az ellenzék kormányzati felelősséget kap, vajon milyen ürüggyel folytasson felelős gazdaságpolitikát, ám legyen. Eközben annyit azért érdemes lehet megjegyezni, hogy ha a választások előtt oly sokszor hiányolt őszinteséget részesítjük előnyben, akkor azt mondhatjuk, hogy az első negyedéves egyedi tételek után áprilisban csak kis mértékben növekszik tovább a hiány. A március végi 75 százalék közeli a hiányt pedig a Pénzügyminisztérium már januárban előre jelezte, tehát annak észleléséhez nem volt szükség tényfeltárásra. Az viszont áprilisban nem fog lényeges mértékben, legfeljebb csak néhány százalékkal tovább nőni, pláne nem éri el a 100 százalékot. Persze mindez csak április végére derül ki, amikorra már lezajlanak a választások, tehát a 100 százalékos hiány előrejelzésének hamis mivoltára már csak a szavazatok leadása után derül fény. Eközben mindannyian nyugodtabbak lennénk, ha a választások előtti hamis adatközlés az ellenzék számára is tabu lenne.

írta: Oszkó Péter, 2010. márc. 22. 2:22 - címkék: és kategóriák: Pénzügyek, Politika - még nincsenek kommentek

Még hangol a zenekar

írta: Oszkó Péter, 2010. márc. 21. 18:06 - címkék: és kategóriák: - 7 komment

Málnabokor ültetés

írta: Oszkó Péter, 2010. márc. 20. 11:57 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

Kommunikáció ellenszélben

A kormányzás a világon mindenhol folyamatos médiaeseménnyé, egyfajta valóságshowvá vált, mely a korábbi években, 1998 és 2002 illetve 2005 és 2009 között itthon is tudatosan, akár tervezett, akár improvizatív úton, de mégis csak a közönség számára alakítva zajlott.

Ez a tudatos tervezés, a valóságshow mesterséges eszközökkel irányítása térhet vissza hamarosan, hiszen az már most érződik az ellenzék magatartásán. Folyamatosan rajzolódik ki az a kormányzati sztori, amely érezhetően már hónapokkal ezelőtt megszületett a kulisszák mögött. A "29 közgazdász" szakmailag igénytelen megnyilatkozásai egy ismét összeomló gazdaság és költségvetés réméről, az ennek hullámain újra és újra elhangzó vád a költségvetési trükkökről, majd a közelmúltban felálló "gazdasági tényfeltáró bizottság", amely még a választások előtt gyorsan igyekszik hamis számokkal hipnotizálni a közvéleményt, de egészen augusztusig tervezi befolyása alatt tartani a gazdaságpolitikai vitákat, ugyanannak a jól megtervezett előadásnak a mesterkélt módon kialakított színpadi kellékei. S így válik a realityként tálalt műsor színlelt valóságshowvá, amely nem szolgál mást, minthogy az ellenzék az évek óta táplált csodavárást még a jelenlegi kabinet terhére próbálja jó előre lehűteni, s mire esetleg kormányzati feladatokhoz jut, folytathassa azt a szükségszerű pénzügypolitikát, amely további költségvetési kiigazításokból, fájdalmas átalakításokból áll, de amely legalább ésszerű pályán tartja az országot. A folyamat utóbbi része, az ésszerű gazdaságpolitika persze örömteli és kívánatos, annak elkerülhetetlenségét a jelenlegi kormány számtalanszor elismételte. A felelősségnek az elhárítása, amely az elmúlt években a szükségszerű, de fájdalmas intézkedések, reformok és átalakítások akadályozásával és azok hasznosságának állandó tagadásával teremtett teljesíthetetlen várakozásokat a választókban, s ez alól most a válságkezelő kabinet módszeres befeketítésével próbál meneküli, morálisan igen csak vitatható.

A piaci viszonyok között működő média a társadalmi folyamatokhoz pedig mindig is gyorsan igazodott. Ha az ellenzéki politikának szélesebb a befogadó közönsége, mint a kormányzatinak - márpedig ez Magyarországon rövid időszakokat kivéve hagyományosan jellemzi a közállapotokat, válság idején pedig különösen - akkor arra egyre inkább rátelepülnek egyes médiumok, melyek szélsőséges esetben akár a gerilla újságírás eszközeit is alkalmazzák, s a kormányzati munka elemeit tudatosan manipulatív módon ábrázolják anélkül, hogy megszólalási, vagy válaszadási lehetőséget adnának azoknak, akiket előnytelen színben tüntetnek fel. Aki kormányzati munkát végez, vagy arra készül, az jobban teszi, ha az ilyen állapotokra lélekben ráhangolódik, bármennyire is mestere a néplélek befolyásolásának. Ahogy arra többen felhívták a figyelmemet, meglepő módon még a Népszabadságban a mai napon megjelent elemzésem publikálásának körülményeiből is érzékelhető ez a fajta kommunikációs ellenszél, még ha az alkalmazott eszközök nem is egyenértékűek a bevallottan jobboldali média tudatos hírgyártásával. Azonban míg Surányi György korábbi írása több napos előzetes reklámozás után egy szombati napon a melléklet címoldalán jelent meg és teljes három lapnyi terjedelmet kapott, addig az én publikációmat az újság valamiféle belső szabályzataira hivatkozva kitiltotta a szombati számából, egy oldalra korlátozta a terjedelmét és a melléklet utolsó, belső oldalára száműzte, a teljes írást pedig csak az online változatban jelentette meg. Márpedig ilyesfajta eszközök érdemben befolyásolják egy megnyilatkozás elérhetőségét és ezáltal véleményformáló erejét. Naivan gondolhatnám azt is, mindössze ez az oka, hogy Surányi eredeti írásával szemben az én válaszomat nem linkelte be Orbán Viktor a Facebookra.

írta: Oszkó Péter, 2010. márc. 19. 12:26 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

Újabb párbeszéd

Továbbra is úgy látom, hogy a hozzászólásokban folytatott beszélgetések legérdekesebb momentumainak kiemelése alaposabb gondolkodásra késztet mindenkit és egyre átgondoltabb, színvonalasabb kérdések és megjegyzések hangzanak el a blog VG Online oldalaira tükrözött változatában. Már csak ezért is ollózok be egy újabb, tegnap lezajlott párbeszédet, ami megint csak egy érdekes kérdést, a gazdaságélénkítés és kilábalás esélyeit és lehetséges eszközeit járja körül. Remélem a Népszabadság nem sértődik meg, hogy a válaszomban két részletet is bevágtam egy, náluk majd csak holnap megjelenő cikkemből, hiszen az idézetek úgy is csak töredékei a holnapi írásnak, és amúgy is abból a verzióból valók, ami csak a lap online verziójára fért fel, mert a napilap terjedelmi korlátaihoz képest túl hosszúra sikerült.

Ádám Károly:
2010. 03. 16., 18:41

Tisztelt Oszkó úr!

Az 1-5 pontokban Ön által felvázolt diagnózis legalábbis féloldalas. Az állami költségvetés egyensúlyhiányának okait világítják meg a részletezett társadalom és szociálpolitikai döntések. Irásának második fele az én olvasatomban inkább ideológiai töltetű és kifelé mutogató okfejtés.
Mégis a 2. pont megérdemel egy megjegyzést. Megfellebbezhetetlen tényként állítja be a keresletösztönző gazdaságpolitikával kapcsolatos személyes álláspontját.
Ön nálam bizonyára jobban ismeri azokat, a Nobel díjas közgazdászok között is folyó és máig nyugvópontra nem jutott vitákat, amelyek éppen erről a kínálat vagy a keresletösztönzés hatékonyságáról szólnak, azaz melyik tekinthető megfelelő eszköznek a gazdaság élénkítésére. A korábbi argentin és a mexikói államcsőd körülményeit szemlélve legalábbis megkérdőjelezhető, hogy minden körülmények között eredményes-e a költségvetési megszorítások politikája.
Sajátos módon a napjainkban egyre eredményesebb brazil gazdasági fellendűlés nem erre épített.
Az én személyes véleményem az, hogy azért lelhetők fel ugyanarra a gazdaságpolitikai koncepcióra egyaránt eredményes és bukott példák, mert nincs külső és belső körülményektől független jó gazdaságpolitika.
És itt kell visszatérnem saját gondjainkhoz. 1990 óta, azaz a szabadversenyes modell bevezetése óta, jelentősen szűkült a munkaerő kereslet. Ez nem független attól a gazdaságszerkezeti átalakulástól, amelynek során a külső finanszírozásra építő globális vállalatok oldották fel a keleti piacok összeomlásával bekövetkezett sokkot. Ezek a vállalatok magas fokon gépesített, automatizált termelési folyamataikhoz arányosan nagyságrenddel kevesebb munkaerőt igényeltek, mint a korábbi termelő vállalatok. Ez persze világtrend, ami miatt tehát nem szabad és értelmetlen siránkozni. Az a remény azonban nem vált valóra, hogy ezek a globális vállalatok, majd magyar beszállítók igénybe vételével, egymásnak is piacot teremtve, szervesen integrálódnak a magyar gazdaságba. Köztudott, hogy ehelyett importra támaszkodtak. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy elég szoros korreláció van az ipari termelés múlt évben megtapasztalt csökkenése és a külkereskedelmi mérleg váratlan többlete között, amiben persze kisebb mértékben ugyan, de ott van a lakossági fogyasztás csökkenése is. A globális vállaltoknak köszönhető lassú foglalkoztatásnövekedés és a nemeztgazdasági átlaghoz képest magasabb jövedelmek, beindították az FMG termékkörben a belső szükségletre termelő hazai mikro-, kis és középvállalatok termelését is. Létrejött a duális gazdasági szerkezet.
A következő időszakban hibás politikai indíttatású döntések elsősorban szélességében jelentősen beszűkítették az adózók körét, illetve az adóalapot (Eva és társai). Ez visszahatott a költségvetés helyzetére is.
A közösségi fogyasztás szektorában tehát nem volt mód a források bővítésére, noha ezek az intézmények, elsősorban az egészségügy csaknem, vagy teljesen világpiaci szintű energia, anyag és berendezés árakkal szembesültek. Így itt is megkezdődött a leépítés gyakorlata, tekintet nélkül arra, hogy ez súlyosan veszélyezteti a jövő gazdasági alapjait (egészség, adekvát tudás).
A jegybanki politika szabadon hagyta, ill. a magas kamatszinttel ki is kényszerítette a devizában történő eladósodás mértéktelen növekedését. Mindezt párhuzamosan azzal, hogy a munkaerő piacon egyre feszültebbé vált a helyzet. A veszélyeztetett muunkavállaói életkor előnbb 50, majd 45-40 évre csúszott.
Ebben a negatív folyamatban, ahol a kockázatok szintje folyamatosan növekedett a társadalmi feszültségek csökkentésére egyre több és jelentősebb költségvetési teherrel járó szociális intézkedést kellett bevezetni. Akik ezt igénybe vették, venni kényszerültek, nem teljes körűen, de többnyire valóban rászorult emberek voltak. E jövedelem transzfer nélkül a belső fogyasztás a most megtapasztaltnál gyorsabb zuhanása következett volna be.
Jött a pénzpiaci válság.
A kilábalás gyenge jelei szinte kizárólag az exportra termelő vállalatokat fogják segíteni.
A belső fogyasztásnak továbbra sincs meg a forrása. A kis és középvállalatok helyzete azt mutatja, hogy nem oldódik a kereslethiány. Azaz immár nem duális, hanem a globális vállaltokra korlátozódva monolitikus a gazdaság.
Ettől drámai a helyzet. Gyenge jövedelmi poziciók, elégtelen adóbevételek, külföldre menekített tőkejövedelmek, roskadozó egészségügy, oktatás, elhalasztott MÁV, MALÉV, stb. konszolidáció.
Tisztelt Oszkó úr! Nézetem szerint ez a valóságos mérlege az elmúlt húsz, de különösen az utóbbi nyolc évnek.
Az ország gazdaságpolitikai irány és önvédelmi képességek nélkül hányodik a lehengerlő világgazdasági folyamatok örvényében. Ez pedig talán nem is kizárólag a gazdasági ismeretekkel szerényebben felruházott politikai osztály felelőssége. Felelőssége sokkal nagyobb mértékben annak a főáramú, nézetem szerint ókonzervatív, libertárius ismeretekkel hadakozó gazdasági elítnek, a pénzügyi szféra vezetőinek, a tanácsadó “big-four” partnereinek, tulajdonosainak, akiknek képességük felismerni a hibás trendeket és kötelességük kapcsolati tőkéjüket a gazdaságpolitikai fordulat érdekében bevetni.
OLcsó és a fentiek fényében nem túl izléses a társadalom túlfogyasztására mutogatni.
Mi, akik elszenvedjük mindezen ügyeskedéseket, csak reménykedünk, hogy ezután másképp lesz.
Tisztelettel: Ádám Károly

Oszkó Péter:
2010. 03. 17., 23:24

Kedves Ádám Károly!

Bizonyára olvasta, hogy a tíz pontban összefoglalt véleményem improvizatív jellegű, a legkevésbé sem átfogó vagy részletesen indokolt gazdaságpolitikai állásfoglalás. Ezzel együtt igyekeztem nem féloldalas lenni. Egy ennél azért alaposabb, kidolgozottabb elemzést írtam ugyanebben a témában, ami remélem hamarosan meg is jelenik a sajtóban. Ha lesz türelme végigolvasni, esetleg sok kérdésére választ találhat benne.
Ami a 2. pontban jelzett, gazdaság- illetve fogyasztásélénkítés kérdéskörét illeti, ebben a terjedelemben nem sok érvet volt módon kifejteni, de elég alaposan ismerem a vonatkozó vitákat, sőt azzal is egyetértek, hogy a gazdaságélénkítés eszközei és célszerűsége igen csak függ külső és belső adottságoktól is. Mindezt jóval részletesebben levezettem a már említett írásomban, talán elnézi a Népszabadság, hogy egy bekezdést, ami kifejezetten a 2002-2006-os tapasztalatokról szól, előre beidézek, ez amúgy sem fog megjelenni nyomtatásban, csak az online változatban megjelentethető hosszabb verzióba férhet bele.

“A 2006-ot megelőző felelőtlen költségvetési és jövedelempolitika jól mutatta a belső keresletélénkítés korlátait. Miközben ugyanis azzal régiós összehasonlításban kizárólag az államadósság növekedésében tudtunk dobogós helyre kerülni, a költségvetés és a restriktív monetáris politika növekvő nyomása alá került gazdaságunk a külső piacokon fokozatosan lemaradt versenyképességében, foglalkoztatásunk alacsony szinten ragadt, növekedésünk egyre inkább elszakadt a régiós versenytársakétól. Ráadásul az általános intézkedéseken, a nyugdíjrendszeren, a támogatáspolitikán, jövedelemkiáramláson keresztül élénkített belső fogyasztás a versenyképességében sérült gazdaság, a hatékonyságában, termelékenységében fokozatosan leszakadó kis- és középvállalkozói szektor termékei és szolgáltatásai helyett egyre inkább az import iránti keresletet növelte, így abból a növekvő adósság mellett csak a külső egyensúly hiánya maradt örökül. A belső fogyasztásnak az államadósság növekedéséből finanszírozott mesterséges élénkítése tehát nem hogy segítette volna a hazai gazdaság, azon belül is a kis- és középvállalkozói szektor felzárkózását, de éppen erre az időszakra tehető, hogy ez a szektor a régiós versenytársaktól fejlődésben, hatékonyságban egyre inkább lemaradt, hiszen a hitelből növelt belső fogyasztás ha korlátozottan is, de lehetővé tette számára a változó gazdasági környezethez való alkalmazkodás halogatását, miközben a régiós összevetésben magasabb adócentralizáció és az ugyancsak magasan tartott forintkamatok lényegében elzárták az egyébként erősebb gazdasági alkalmazkodást kikényszeríteni képes exportpiacoktól. S mindez abban az időszakban történt, amikor azok a régiós országok, melyek nálunk lényegesen fegyelmezettebb költségvetési gazdálkodást folytattak, sőt, esetleg belső fogyasztásélénkítés helyett belefogtak az adórendszerük és nagy újraelosztó rendszereik reformjába is, növekedésben viszonylag hamar túlteljesítettek minket. A hazai, belső keresletélénkítésre épülő gazdaságpolitika éveken keresztül tényszerűen bizonyította tehát, hogy ebben a régióban, hozzánk hasonló nyitott gazdaságokban elkerülhetetlenül kudarcra ítéltetett, hiszen lassítja a vállalkozói szektor versenyképességbeli alkalmazkodását és felzárkózását, ennek eredményeként a belső fogyasztást is egyre inkább az import felé tereli, már csak emiatt is évekre nyomot hagy a külkereskedelmi mérlegen, s szinte szükségszerűen ikerdeficithez vezet. Eközben a magas újraelosztásból nem csak a versenyképességet rontó magas adócentralizáció és emellett is növekvő államadósság származik, de az ország saját teherviselő képességénél bőkezűbb jóléti transzferek éppen hogy hátráltatják a foglalkoztatás növekedését és maguk is a felzárkózás gátjává válnak.”

Az elmúlt évek régiós folyamatai tehát éppen, hogy laboratóriumi példát adtak a különböző gazdaságpolitikai modellek hatásainak összevetésére. Ön azt a kérdést feszegeti, hogy a hazai gazdaság nem tudott szerves kapcsolatba lépni a nemzetközi vállalatcsoportok helyi leányaival és egyfajta duális szerkezet alakult ki a modern nagyvállalatok és a modernizációban lemaradt KKV szektor között. Csakhogy ha megvizsgáljuk más régiós országok példáját, akik ugyanebben az időszakban lényegesen kevesebbet költöttek jóléti transzferekre, bérkiáramlásra, azaz a belföldi fogyasztás mesterséges élénkítésére, akkor éppen azt figyelhetjük meg, hogy ezekben az országokban a KKV szektor sokkal inkább szerves kapcsolatba tudott lépni a nagybefektetőkkel és nagyobb arányban felzárkózott a modern, versenyképes vállalati viszonyokhoz, ráadásul ezzel párhuzamosan, illetve ennek hatásaként velünk szemben képesek voltak a foglalkoztatást is növelni. Éppen ennek tanulságaként megint csak a már jelzett, hamarosan megjelenő elemzésemben ezt írtam a jelen lehetőségeiről (elnézést, hogy magamat idézem, de egyszerűbb, mint még egyszer ugyanazt leírni):

“Mindazonáltal a konszenzusos szakértői programokon túl talán a múlt tapasztalataiból is egyértelmű, hogy a hitelből generált belföldi fogyasztáson alapuló növekedés és a versenyképes gazdaság exportpiacokon elért sikereire támaszkodó felzárkózás modellje közül melyiket érdemes választanunk. Mert ha nagyobb belső piaccal rendelkező zárt gazdaságokban átmeneti időre, életképes piaci struktúrák fenntartása és túléléshez segítése céljából olykor még hasznosnak is bizonyulhatnak az automatikus stabilizátorok, azaz az ideiglenesen hitelből finanszírozott piacélénkítési intézkedések, addig nálunk az ilyesfajta gazdaságpolitika sikerességét számos tényező korlátozza. A belső fogyasztás a gazdaság nyitottsága következtében származási helytől függetlenül mindig is a versenyképesebb termékeket és szolgáltatásokat fogja választani, ami sokszor az importot élénkíti, eközben a hazai vállalkozói szektor mesterkélt megóvása az exportpiacok iránti versengéstől éppen, hogy lemaradást eredményez a hatékonyságban, fejlesztésekben, általában a gazdasági alkalmazkodásban. Ezzel szemben a jelenleg választott gazdasági pályának, ha vannak is politikai önfegyelmet igénylő elemei, különösen a jóléti transzferek korlátok közé szorítása vonatkozásában, azonban az a fennmaradó költségvetési fegyelemmel párhuzamosan, azaz az ország kiszolgáltatottságának és sérülékenységének csökkenésével egyidejűleg lehet képes dinamizálni a gazdaságot. Ennek kulcsa pedig, hogy az állam saját hatáskörében szabályozói eszközökkel segítse a hazai gazdaság és vállalkozói szektor versenyképességét meghatározó munkaerő- és finanszírozási költségek további csökkenését amellett, hogy a fiskális egyensúlyt nem veszélyeztető, uniós finanszírozású, s ezáltal alacsony forrásköltségű egyedi támogatásokhoz a szektor lehető leghatékonyabban juthasson hozzá és azokat a leghatékonyabban használja is fel. Mindebből pedig egy alkalmazkodásra képes versenyszféra, melyet nem izolál a világtól a tartós állami beavatkozás, akár az exportpiacaink importkeresletét is meghaladó bővülést, azaz exportpiaci részesedésünk növelését is elérheti, ahogy arra már kedvező jelek mutatkoztak a januári, havi alapon 8 százalék felett növekedő ipari termelés és 13 százalék felett bővülő ipari exportértékesítés adataiban.”

Azt persze értem, hogy ezt az elméletet egyfajta főáramú és divatos irányzatként értékeli, de legyünk őszinték, a jelzett gazdaságpolitika sosem vált főárammá Magyarországon, mert azt az ország a rendszerváltás óta – rövidebb s ezért hatástalan időszakokat kivéve – soha nem követte, ilyesmiről legfeljebb csak elméleti viták folytak. A múltból származó problémáink jelentős része, az alacsony foglalkoztatás, a versenyképességében lemaradt KKV szektor stb. sajnos éppen az ettől eltérő gazdasági pályával magyarázhatóak.

Üdv:

Oszkó Péter

írta: Oszkó Péter, 2010. márc. 18. 11:53 - címkék: és kategóriák: Pénzügyek, Politika - még nincsenek kommentek

Közönség soraiban

írta: Oszkó Péter, 2010. márc. 18. 11:05 - címkék: és kategóriák: - 1 komment

Megint tömörítve

Úgy látom, a hozzászólások blogbejegyzés formájában történő megörökítése megihlette a kommentelőket és a legutóbbi posztra a szokásosnál kiforrottabb megjegyzések születtek a VG Online-on, miközben számomra érthető módon ez az egyik leginkább energiatakarékos megoldás, hiszen már megírt szövegeimet használom fel új bejegyzések írásához. Ebből kiindulva jutottam arra az elhatározásra, hogy amíg a kampányidőszakban a megszokottnál intenzívebb élet folyik a blogon, ha tehetem, a napi ingerekre úgy reagálok, hogy megpróbálom az ahhoz illeszkedő korábbi hozzászólásaimat összeollózni. S mindjárt adódik is a téma, hiszen az elmúlt napokban nem lanyhul az ellenzék csömörkampánya, ami minden eszközzel azt igyekszik a választókba sulykolni, hogy a közelmúlt gazdaságpolitikai intézkedései válogatás nélkül hibásak voltak, és a választások után mindent elölről kell kezdeni. Talán a kevésbé választékos megnyilvánulások közé tartoznak, de mégis jó példát szolgáltatnak erre Járai Zsigmond közelmúltban tartott előadásai akár az MGYOSZ akár a HBLF fórumain. Külön érdekességük, hogy az egyes előadásokban tényként közölt számok, akár például az újraelosztás vagy az adócentralizáció mértékéről, olykor sajnos köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

Az ellenzéki válságkommunikáció célja persze világos és érthető. Hiszen amíg a jelenlegi kormány a bizonytalan politikai támogatottsága ellenére azzal tudott korábban lehetetlennek gondolt takarékossági intézkedéseket elfogadtatni, hogy már a működése kezdetén kialakult a lakosságban egyfajta önmegtartóztatásra ösztönző válságtudat, addig az ellenzék arra alapozta politikai népszerűségét, hogy széles körben elhitette, kormányra kerülése esetén hirtelen megváltozik és jóra fordul minden. Ez a taktika beválhat persze, amíg a párt csupán választásokat akar nyerni, de igencsak nehéz helyzetet teremthet, ha később érdemben kormányozni is szeretne. Így aztán egyre-másra jelennek meg azok a propaganda anyagok, melyek jó előre a korábbi és a jelenlegi kabinet nyakába akarják varrni a választások utáni kormányzati időszak esetleges kudarcait.

Ilyesfajta hozzászólások, linkek ezen a blogon is megjelentek, amire én ösztönös önvédelmi reflexből azt válaszoltam, hogy ugyan különítsük már el az elmúlt nyolc évtől a tavalyit, és próbáljuk külön is mérni az államadósság, a versenyképesség, az adóterhelés vagy a munkanélküliség alakulását, persze a válságra is tekintettel leginkább nemzetközi összehasonlításban. Ebből alakult ki az a legkevésbé sem finomkodó párbeszéd, amit csak a tanulságok és a választási hangulat érzékeltetése kedvéért, illetve azért is idézek alább, hogy látható legyen, mit tesz a vitakultúrával egy politikai kampány és az abban elszaporodó modortalanság (erős volt a kísértés, hogy Járai Zsigmond nyersebb szóhasználatával éljek, de aztán erőt vettem magamon). Ezzel együtt az alábbi szóváltást csak az erősebb idegzetűeknek javaslom elolvasni.

ofsór:
2010. 03. 11., 21:51 edit

Péter !
Ezt írtad: “az adóék 54%-ról 9%-ponttal 45%-ra csökkent. Na akkor tisztázzuk! Százalék vagy százalékpont?

A tavalyi meg tényleg úgy alakult, de azt Veresék változtatták, igazították vagy 3x. Azt gondolom erre is ráfért volna a módosítás, hamár 1x úgy lett elfogadva, hogy CSAKAZÉRIS!!

Rezsőkeh:
2010. 03. 11., 22:25 edit

http://vastagbor.blog.hu/2010/03/10/magyarorszag_szamokban_2002_2011#c9038996

Innen idézném T. Miniszer Úr!
”
derelyegrádi szellem 2010.03.11. 17:59:50
@laspalmas:
adóssságnövekedésben? Te Péter a környéken ki vett még fel 2009-2010 viszonylatában 23 milliárd euro kölcsönt? Mert ezt a feriék kérték (meg azt is ők csinálták, hogy kellett) de ti költöttétek el majdnem hiánytalanul.

Munkanélküliségben? Az most itt 2010-ben épp 20 éves csúcson van.

Adóterhelésbeli kérdésekben? Péter, lehet hogy az utóbbi egy évben máshol JOBBAN nöttek az adók (ebben sem vagyok biztos), de itt azért nem nőttek tovább (csak pl az ÁFA 5 %-al), mert már nincs hova. Nálunk nagyobb adóterhelés csak Belgiumban van.

Versenyképességben? Lehagyott bennünket már Szíria, meg egy afrikai ország is, most nem ugrik be a neve, de szerencsére biztosan nem Szomália az, ahol még államhatalom sincs. Meg semmi se.

Meg azt is meg kell értened Péter, hogy 2010 április 11.-én elsősorban nem 2009-2010 kármentő akcióiról fogunk véleményt mondani, hanem arról is, ami odavezetett. Az államcsőd szélére.

Meg egy kicsit a Deloitte-ról is, meg tudod arról perről is, amit az PM szándéksan elbukott, ha nem haragszol meg ezért….
”

Ugye kedves Péter, ha lettenének eléd egy üres A4-es lapot és a kezedbe adnák a választás lehetőségét a következőképpen:
- teleleírod azzal, amit az elmúlt nyolc év szarságairól tudsz…
- avagy elveszítenél számodra valami nagyon-nagyon fontosat…

Ugye_üres_maradna az a lap?

Oszkó Péter:
2010. 03. 11., 23:20 edit

Ami ezekből a kérdésekből még értelmezhető és kihámozható, arra még próbálok válaszolni, bár jobb szeretném, ha több hely marada az értelmes beszélgetésnek.

Az átlagbérre rakódó adóék a 2009-es 54%-ról (ez volt Belgium után a világon a második legmagasabb), 2010-re 45%-ra csökkent. A különbség 9 százalékpont. Ezt a jelenlegi kormány terjesztette be javaslatként és a Parlament tavaly nyáron fogadta el. Ennél közérthetőbben nem tudom elmagyarázni.

A 20 milliárdos EU/IMF kölcsönből Magyarország végül összesen 14 milliárdot hívott le, nagyrészt még a korábbi kormány időszaka alatt, az új kormány alatt az IMFtől csak a Nemzeti Bank hívott le egy részletet, és azzal a devizatartalékait növelte, a kormány már nem használt fel újabb részleteket. A korábbi lehívások is egyébként a meglévő államadósság refinanszírozását szolgálták, tehát ettől nem nőtt önmagában az adósságállomány, mert lejáró korábbi tartozásokat váltott ki az új kölcsön (egy kis részéből kaptak kölcsönt egyes bankok, de azt nagyrészt már vissza is fizették). Ami általában az adósságnövekedést illeti, miután Magyarországon a 2010-es költségvetési hiány lényegesen alacsonyabb volt, mint az országok legtöbbjében, ebben az időszakban az adósságállomány is lényegesen lassabban nőtt, mint máshol (lásd Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Szlovénia, de akár nyugatabbra is Írország, Egyesült Királyság, Olaszország és még hosszan sorolhatnánk). Szerintem ez is viszonylag közérthető.

Egy 6,3%-os gazdasági visszaesés idején nyilván nem az a kérdés, hogy nőtt-e a munkanélküliség (most valamivel több, mint 10%-os), hanem, hogy mennyivel, illetve sikerült-e lassítani a növekedést. Például Szlovákiával összevetve, ahol a tavalyi gazdasági visszaesés “csak” 5,7%, a munkanélküliség viszont 13% felett van. Vagy szélsőségesebb példák kedvéért említhetnénk a 20%-os spanyol munkanélküliséget. A hazai munkanélküliség pillanatnyilag az EU átlagnak felel meg, miközben a gazdasági visszaesésünkben jóval nagyobb sokkhatást szenvedtünk el, mint az EU átlag.

Versenyképességben (lásd legutóbbi OECD jelentést a javuló folyamatokról), különösen munkaerő költség és munkaerő hatékonyság tekintetében (lásd az Economic Inteligence Unit legutóbbi jelentését) Magyaroszág az elmúlt egy évben olyan mértékben javuló tendenciát mutatott, hogy az utóbbi jelentés szerint a visegrádi országok között, ha kis arányban is, de már a legkedvezőbb pozícióba került (hangsúlyozom, nem saját vélemény, hanem külső elemzés).

Az adócsökkentésről és az adóék változásáról már írtam. Összességében adócentralizációban egyébként megint csak az EU átlag szintjén vagyunk, bár kétségtelenül némileg magasabban, mint a régiós átlag, lényeges különbség azonban, hogy nálunk már 2009-ben és 2010-ben is csökken az adócentralizáció, míg másoknál növekszik.

A Postabank perre pedig nem hiszem, hogy érdemes sok szót vesztegetni, azt az állam érdemben jóval azelőtt elvesztette, hogy én egyáltalán a minisztérium közelébe kerültem volna, utána ez a kormány már csak tisztességből vitte tovább a Legfelsőbb Bíróságig, hogy fel se merülhessen a direkt pervesztés gyanúja. Persze az a közéleti viták színvonalát jelzi, hogy ennek ellenére felmerült, de a tényszerűség kedvéért rögzítsük, hogy amint én miniszter lettem, a Pénzügyminisztérium átadta a pert az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak, bár mint mondtam, ekkor már csak formális jogorvoslati lépések voltak hátra, érdemi cselekményekre már nem volt jogi lehetőség. De egyébként is furcsa ebben a kérdésben védekeznem, miközben a Deloitte-tal pillanatnyilag a legkevésbé sem ápolok jó viszonyt.

Szívesen beszélgetek tovább egyébként ezekről a kérdésekről (bár nem tudom, a Postabank perről van-e értelme), de ez csak úgy megy, hogy aki vitázni vagy kérdezni akar, az el is olvassa, amit írtam, meg is próbálja érteni, és ha valamivel esetleg nem ért egyet, akkor azt kifejtve vitázik tovább.

írta: Oszkó Péter, 2010. márc. 17. 10:41 - címkék: és kategóriák: Pénzügyek, Politika - még nincsenek kommentek

Tömörítés

Rég kínlódtam annyit újságcikkel, mint amennyit a hétvégén befejezett publikációmmal, amiben azt vállaltam, hogy részben Surányi György korábbi, Népszabadságban megjelent írására reagálva, részben az azóta hallott megnyilatkozásokat is feldolgozva összefoglalom az aktuális gazdaságpolitikai mondanivalómat. Merthogy egy adott témáról, ha kínkeservesen is, de talán el lehet mondani 4000-5000 ezer karakteres terjedelemben gondolatokat úgy, hogy abban logikus sorrendbe állított tények, adatok, érvelés és következtetés is helyet kapjon. Na de egy világválság kellős közepén, ráadásul a politikától átitatott viták kereszttüzében még a megadott 15 ezer karakterben is nehéz általános gazdaságpolitikai recepteket adni. Nem meglepő, hogy az eredeti írásom ennek több, mint a dupláját tette ki, és több napos szellemi öncsonkítások eredményeként sikerült ezt jó 17 ezer karakterre rövidíteni, miközben bizonyos állítások az anyagban el is vesztették részletes indokolásukat, kifejtésüket, épp csak úgy lebegnek a gondolatmenet folyamatában. Sebaj, meglátjuk, mit kezd vele a Népszabadság.

Pedig a blogolás egyre inkább ránevel a tömörítésre. Eleve annyi hozzászólás születik a blog Világgazdaság Online-ra tükrözött változatának bejegyzései alatt, hogy azok megválaszolása mellett új írásos bejegyzésekre nem is marad késztetésem. Viszont éppen az éleződő kampányhangulatban egyre több olyan általános, de ezzel együtt provokatív hangnemben megfogalmazott kérdést kapok, amelyre olykor számomra is meglepő tömörséggel sikerül válaszolni. Ahogy korábban is bemásoltam már bejegyzések alatt zajló beszélgetéseket, talán érdemes az alábbi, a VG Online oldalán található kommentek közt megbújó párbeszédet is megörökíteni, ami jól példázza, hogyan lehet gazdaságpolitikai állításokat mégis csak tömören megfogalmazni. Talán felesleges is ezek után további hosszadalmas és mélyenszántó elemzéseket írni.

Robin Hood:
2010. 03. 12., 11:39 edit

Tisztelt Pénzügyminiszter Úr!

Jó ötletnek tartom azt, ha egy politikus vállalja a nyílt színi megmérettetést, blogol, kommentel, válaszol, felveszi a kesztyűt és bizonyít. Vagy legalábbis próbál.

Ez mindenképpen egy olyan kommunikációs platform (vagy rés, ha úgy tetszik) amit eddig méltatlan módon, kihasználatlanul, parlagon heverve hagytak politikus és választó között.

Ennek a hullámnak a tetején lovagolva tenném fel tiszteletteljes, ám provokatívnak szánt kérdésemet:

- Ha az elmúlt, 2002-től kezdődő periódustól a mai napig terjedő időszakra gondol gazdasági értelemben, mi lenne az a 10 pont amiről azt gondolja, hogy hibás, elhamarkodott, rossz, nem megalapozott, szakbarbár, vagy csak szimplán nemzetgazdasági szinten nettó hülyeség volt?

Azért is fontos lépés ennek a kérdésnek a megválaszolása, mert (ha esetleg nem lenne a vonatkozó szakembereknek egyértelmű) így EMBER-ként lehetne tekinteni egy adott politikusra, szakértőre.
Tetszik tudni, az emberek néha tévednek.
Ha jó lelkűek ezek az emberek, akkor ezt képesek belátni és elszámolni vele.
Sajnos, ha ez az ember politikus….ennek a jelenségnek még írmagjára sem lelni. Nem csak a gazdaságban, de politikai értelemben is bizalmi válság van.
Gondolom, ennek okairól felesleges beszéljünk, mindenki számára egyértelmű mi történt az elmúlt 8 évben, mi történt az elmúlt 20 évben.

Reménykedem benne, hogy felveszi a kesztyűt.
Bizonyítson: Ön elsősorban ember és csak aztán politikus.

Ha mégsem sikerülne, vagy csak szimplán kimoderál, kérem ne aggódjon! Én sem teszem. Nem lepődik meg ezen ma már senki ebben az országban. Április 11-én, majd meglátja…nincs funkciója ma már takargatni a valóságot, hiszen az emberek már régen nem hisznek Önöknek.

Ma (reálisan) , egyetlen értelmes célja lehetne az MSZP-SZDSZ-nek….kiállni és elszámolni mindazzal a kárral amit okoztak, elszámolni mindazokkal az értékekkel amit teremtettek.

Sajnos ez ma, ebben az országban sok-sok politikusnak magas, mint disznónak a farzseb.

Átadnám a szót, Oszkó Úr.

Oszkó Péter:
2010. 03. 13., 23:09 edit

Kedves Robin Hood, hagy válaszoljak hosszú gondolkodás nélkül és nézze ezért el nekem, ha nem figyelek oda, hogy éppen tíz pontot szedek-e össze. Rólam bizonyára tudja, hogy nem vagyok semmilyen párt tagja, s a kormányzati munka közelébe is csak az elmúlt egy évben kerültem, így könnyedén megengedhetem magamnak, hogy megpróbáljak ember maradni. Ebből is kiindulva az elmúlt két parlamenti ciklus legnagyobb hibáinak alaposabb elmélyülés nélkül válaszolva a kérdésére az alábbiakat gondolom:
1. Megbocsáthatatlan hiba volt az évezred elején az az öncélú pártpolitikai versengés és ígérgetési kampány, melynek eredményeként 2002-től sorozatban születtek olyan látszólagos jóléti intézkedések, mint a nyugdíjrendszert és a támogatási rendszert érintő osztogatások, a közszférában tett egyszeri, aránytalan bérfejlesztések stb. Ezek megfelelő bevételi fedezet hiányában úgy emésztettek fel sok évre előre irdatlan mértékű költségvetési forrásokat, hogy azt az ország gazdasági teljesítménye nem tette volna lehetővé, s mely intézkedések miatt hatalmasat nőtt a költségvetés hiánya és jelentős növekedés következett be az államadósságban.
2. Eleve hibás irányba haladt az a gazdaságpolitika, mely szerint ezen jóléti intézkedések eredményeként és egyéb költségvetési költekezéssel teremtett belföldi fogyasztásélénkítéssel versenyképes növekedési pályára lehet állítani a gazdaságot. Ezalatt az export piacokra koncentráló és versenyképességüket növelő más régiós országok egyre inkább minket meghaladó gazdasági növekedést értek, míg a mi belföldi gazdaságunk versenyképességben is egyre inkább lemaradt, így a belföldi fogyasztás is egyre nagyobb arányban részesítette előnyben az import termékeket és szolgáltatásokat.
3. Óriási hiányok, nemtörődömség mutatkozott a foglalkoztatáspolitikában, mely a hitelből finanszírozott támogatáspolitikával együtt hagyta, hogy kialakuljon egy tipikusan idősebbekből, kisgyerekes szülőkből és arányaiban legnagyobb részt képzettség és munkatapasztalatok nélküli széles tömegekből álló, fenntarthatatlanul nagy inaktív réteg.
4. Bizonyos szempontból ugyancsak kritikával illethető a költségvetési egyensúlyhiány 2006-ban történt olyan jellegű kiigazítása, amely az addigra kialakult politikai tabuk (megint csak a nyugdíjak és egyéb támogatások, illetve közszféra bértömege) ledöntése helyett azt a fajta költségvetési korrekciót hajtotta végre, amely különösen az adóemelések eredményeként jelentősen rontotta az azt megelőzően amúgy sem kedvezően alakuló versenyképességet.
5. Kiszolgáltatottságunk egyik fontos további oka a 2006-tól a magánszektor deviza alapú eladósodásában bekövetkezett ugrásszerű növekedés megakadályozásának elmulasztása.
6. Ezzel párhuzamosan nem lehet szó nélkül hagyni a parlamenti választási vereség kudarcát elfedni kívánó ellenzéki obstrukció hibáit sem, amely tudatosan akadályozott minden egyes reformkezdeményezést, akár az utcai tüntetések, akár a parlamenti megnyilvánulások, de leginkább a vizitdíj-népszavazás formájában.
7. Összességében ezekkel a hibákkal magyarázható minden, az elmúlt 20 évben elmaradt szerkezeti reform elsősorban az önkormányzati rendszerben, az egészségügyben és az oktatásban, amely persze mára a gazdasági és társadalmi viszonyok modernizálásának egyik legnagyobb akadályává vált.
8. Manapság egyre szembetűnőbb, hogy mekkora hiba a pártérdekeket szolgáló politikai csatározások, a szintén politikai érdekből utcára vitt tömegek és a hibás foglalkoztatás- és támogatáspolitika miatt megerősödő szélsőségekkel kapcsolatos tehetetlenség.
9. A közvéleményt nyilván leginkább irritáló hiba illetve hiányosság az egész időszak alatt, sőt, a tárgyilagosság kedvéért nem szűkítve az elmúlt 8 évre, lényegében megint csak az elmúlt húsz évben zajló mindennemű korrupciós ügylet, felszínre került botrány és ehhez kapcsolódóan valójában a teljes pártfinanszírozási rendszer, annak átláthatatlanságával és ellenőrizhetetlenségével.
10. Végül manapság már a főbb gazdasági mutatókból is jól kiolvasható hiányosság a korrupciós botrányokon túl is olyan oligopól és emiatt sokszor versenytorzító hazai piacszerkezet kialakulásának hallgatólagos támogatása, melyet értékteremtő, innovatív és fejlődőképes vállalkozások helyett a kapcsolati tőkéjükre építő, hozzáadott értékben alacsony teljesítőképességű, állami megrendelésekből és politikai, illetve közigazgatási kapcsolatokból befolyást teremtő vállalkozások, vállalkozói struktúrák dominálnak.

Végül is, ha jól számolom, mégis csak összejött a tíz pont. Viszont ha alaposan végignézzük őket, akkor az is kiderül, hogy a felsorolt hibás irányokat az elmúlt egy év kormányzása legalább az első 5 pontban igen határozottan korrigálta, sőt, azt kell, hogy mondjam, a korrupciós ügyek feltárása és nyilvánosságra hozatala tekintetében is régen volt olyan sikeres időszak, mint az elmúlt hónapok, még akkor is, ha ezt a közvélemény torz módon a jelenlegi kormány hibájának és nem érdemének tekinti. A nagy kérdés, hogy ezen folyamatok folytatásaként vagy megtöréseként a következő kormány hajlandó lesz-e tovább vinni például a korrupciós harcot a saját klientúrájában is vagy azt csak politikai célokra használja, állami beavatkozással tovább rontja-e a hazai piacszerkezeti problémákat amire sajnos mutatkoznak jelek , illetve mit tesz azokkal a szerkezeti reformokkal (például az egészségügyben, oktatásban, önkormányzati intézményrendszerben), amelyek elmaradásáért legalább is a teljes politikai elit osztozik az eddigi felelősségben, s amelyek megindítására az elmúlt egy évben sem volt valós esély. Továbbá ugyancsak sorskérdés, hogy a következő kormány mit fog tudni kezdeni a tovább erősödő szélsőségekkel. Egyszóval biztos vagyok benne, hogy míg a válság kellős közepén hivatalba lépő jelenlegi kormánynak sem volt könnyű dolga az elmúlt évben, a következő kormány helyzete sem lesz egyszerű.